Túléltem az első viláhháborút 4.

Sok idő után először, csinos ruhát vett fel és rúzst tett az ajkaira. 

 A találkozón nagyon nagy szeretettel fogadta sok asszony, akik között voltak fiatalok, idősek és középkorúak is. Volt, aki font, más virágot kötött, mindenki feltalálta magát valami szórakoztatóval miközben jókat nevettek az élet problémáin. Margaret megkedvelte a hölgyeket és szépen, lassan de visszaálltak a napjai a normális kerékvágásba.  Néhány fiatalasszonnyal annyira megkedvelték egymást, hogy a piacra is csak együtt jártak. Margaret napról napra boldogabb és kiegyensúlyozottabb lett és már nem siránkozott többet a férje után. Tudta, hogy az élet úgyis eldönti mindenkinek a sorsát. Nem tagadta soha, hogy hiányzik neki Wilson, de már ő is erős, független nőként vállalta a sorsát, mint a többi asszony. Hosszú idők teltek el így és Wilsonról semmi hír nem érkezett. Margaret ugyan bele nyugodott már, a remény még ott élt benne, hogy egy nap a férje haza tér. Fél év telhetett el, vagy talán már több is, amikor Margaret levelet kapott a katonaságtól. A borítékot sietve tépte fel, azzal a reménnyel, hogy Wilson írt neki pár sort. Amikor meglátta a lapon lévő nagy betűkkel jelzett tartalmat könnyei hullani kezdtek, folytak le arcán, mint a hogyan a nagy őszi viharokkor az eső. Margaret hiába erősödött meg ez idő alatt, ez a hír így is sokkolta. Margaret kiabált, csapkodott, dühöngött és csak azt ismételgette, hogy Wilson, az ő imádott férje meghalt. A fiatalasszony bánatában a legrosszabb gondolatára kezdett hallgatni. Elő keresett egy üveg rumot és fél óra alatt mind meg is itta bánatában. Margaret részeg volt és egy részeg ember olyan dolgot is képes megtenni, amit máskor nem tenne meg. Margaret kiabál és sírt, sírt és kiabált, míg odáig nem jutott, hogy ő így nem akar élni és megy az ő drága Wilsonja után. Éjszaka volt már mikor ő pityókásan, de nekilátott ennek a műveletnek. Előkészített egy asztalt és még mindent, ami kelhetett, de olyan hangosan tette mind ezt, hogy a szomszédok is hallották. Mivel éjszaka volt már és a zaj nem akart megszűnni, átmentek szólni Margaretnek, hogy most már ne zajongjon. Amikor beléptek a házba, láttak, hogy az fel van dúlva, így azonnal őt kezdték keresni. Még pont időben értek fel az emeleti szobába hogy megállítsák a nőt, aki a férje után indult már a túlvilágra. Mind ezek után, Margaret orvosi felügyeletet kapott és a szomszédjai is gyakrabban jártak át hozzá, hogy meggyőződjenek biztosan jól van-e. Margaret megkeseredett és senkihez sem szólt többet. Minden reménye elveszett. Az egyik éjszaka motoszkálásra ébredt. Sokáig csak azt hitte, hogy egy macska mászott be az egyik ablakon, de amikor lépteket kezdett hallani eluralkodott rajta a félelem.