Az ötödik nap feladata az volt, hogy írjak egy novellát, életem egy
jelentős eseményéről. Ugyan ez nem nagydolog, de nagyon feelinges volt és
szívesen idézem fel ezt a reggelt. Akkor még dohányoztam, szóval így írtam meg,
de azóta leszoktam és ez a kis szösszenet egyáltalán nem buzdítás, mert a cigi
büdös és undorító dolog. Csak a függőnek élvezetes, de akkor is egészségtelen. Bocsi
hogy nem lett egy kisregény, de átlag hétköznapi életet élek, így sajnos semmi
novellának valónyi eseményt nem találtam, ami érdekes lehetne
Jó olvasást: D puszi Kitty
Lábamat elnyújtóztatva ültem a napozóágyon és élveztem, ahogyan a tavaszi
hűvös megborzongat. A madarak vidáman csiripeltek a szomszéd almafáján, én
pedig álmosan kortyoltam egyet a tejeskávémból. A vonat éppen velem szemben
robogott el, sok utassal, én pedig le ütöttem vékony cigarettámról a hamut egy
átlátszó kis tálba a földön, majd mélyet szívtam bele, élvezve, ahogyan a
nikotin átjárja a testem és ellazít. Ifjú férjem kíváncsian nézett ki az erkély
ajtón, hogy ott vagyok e mire jeleztem neki, hogy jöjjön és üljön le a
napozóággyal szembeni székre. Az nap várt rám egy fantasztikus bikini
megvásárlása és egy felejthetetlen élményfürdőzés. Ezekkel a tervekkel a
gondolataimban, úgy éreztem, hogy ez a nap tökéletesebb már nem is lehet.
Tök jó a történet alapja, kár hogy nem novella lett belőle. Pedig olvastam volna tovább:)
VálaszTörlésaz igazat megvallva, szerettem volna hosszabbat írni, de most épp egy regény alapjait írogatom (ezt most már szeretném komolyan venni :D ) na meg van még vagy 3 novella amit gépelek fel de a 6. nap hosszabb lélegzetvételű lesz. :D nés persze közben jön még a többi alkotásom s :D és köszi :D
VálaszTörlésEz cuuki! En sohasem eltem hetkoznapi eletet, de minding gyonyorkodtet az egyszeruseg tisztasaga , azok a pillanatok mikor nem vagyunk tobbre jobbra mert tudjuk hogy minden ut Romaba vezet csak legyunk szeretve és szeressunk. Ez a jo irany és szamomra a kis "szosszeneted" error szól . (Nincs ekezet , bocsi)
VálaszTörlésÖrülök hogy tetszett és igen, az én életem főként az ilyen hétköznapi, de annál csodálatosabb pillanatoktól teljes. :D
VálaszTörlés